17 Nov
17Nov



Mi lehet az "őrségi varázslat" titkának megoldókulcsa? A helyiek őrző tevékenysége, az ideérkező látogatók nyitottsága az élményszerzésre, vagy valami más? Mi lehet az "őrségi varázslat" megoldókulcsa az ideérkező látogatók számára? Az őrségi utunk alatt érintett értékek felfedezésekor erre keresem a választ. Igen, a varázslat rejtélyének megfejtéséhez kell a mindenre nyitott látogató, az apró, már szinte elfelejtett értékek helyi őrzése, melyek napjainkban, mikor visszatalálunk hozzájuk, segítenek a modernkori látogatónak „feltöltődni energiával”, miközben visszatérünk  a "vad", ősi természetbe és ha csak rövid időre is, de élvezzük azt.


Élménypontok - az energiafeltöltődés útvonalai : 

  • a harangok és az épített értékek (népi és műemlékvédelem alatt álló) útvonalai (általam barna színnel jelölt pontok) 
  • természeti kincsek: a fák, virágok, rétek, tanösvények sorát is követi  (zöld színnel jelölve)
  • a nyitott porták, olajütők, helyi ételeket kínáló éttermek hagyományos ételeivel, az őrségi ínyencségekkel (kék színnel jelöltem)
  • aktívan, akár kipróbálva a kézműves tevékenységet (pl. a fazekasmesterséget); (narancsárga színnel jelöltem) 


Kalandozásunk során követhetjük a harangok és az épített értékek (népi és műemlékvédelem alatt álló) útvonalát - barna színnel jelölt pontok-, melyekre akár 2 önálló napot is szentelhetünk.

Kalandozásunk a természeti kincsek: a fák, virágok, rétek, tanösvények sorát is követi. (Zöld színnel jelölve.) Abban a pillanatban, hogy valamelyik tanösvényt, akár a legrövidebbet beiktatjuk az útvonalunkba, közelebb kerülünk az Őrség varázsához.

Kalandozásunkat azonban bővíthetjük bármikor a nyitott porták, olajütők, helyi ételeket kínáló éttermek hagyományos ételeivel, az őrségi ínyencségekkel (kék színnel jelöltem). Megjegyzem, ezek a porták általában tavasszal tárják ki kapuikat, majd a tél közeledtével, november elején bezárják a nagyközönség előtt. Napjainkban azonban előzetes bejelentkezésre (telefon, email) általában fogadnak bennünket. Igaz ugyan, hogy a helyi, tradicionális receptek alapján "jó, kiadós, kalóriadús" ételek készülnek, azonban döntő hányadában helyi alapanyagok feldolgozásával történik mindez. Akinek kedve van, a helyi termelői piacon beszerezheti azokat, majd otthon kísérletezhet, el is készítheti a helyi étkeket.

Kalandozhatunk évszakoktól függetlenül, aktívan is. Beilleszthetünk a látnivalók útvonalába egy aktív kalandozást, kipróbálva akár az Őrségre jellemző kézműves tevékenységet, melyet (narancsárga színnel jelöltem, pl. a fazekasmesterséget).

 

A KEDVENC AJÁNLOTT ÚTVONALAM 


Szívesen invitálom Önöket a kedvenc tematikus útvonalam teljesítésére, amely


Pankasz – Őriszentpéter-Szalafő-Pityerszer-Kercaszomor-Magyarszombatfa-Velemér-Szatta

 

útvonal rejtett kincseiből az alábbiakat öleli fel:


TELEPÜLÉS - "SZER"


ÉLMÉNYPONT - "ENERGIAFELTÖLTŐDÉS"


1.Pankasz    Pankaszi szoknyás harangláb – legrégebbi (15-20 perc)



2.Őriszentpéter  Szikszay Edit Helytörténeti Gyűjtemény, (30 perc)



3.Őriszentpéter  Rezgőnyár tanösvény (30 perc)


https://orseginemzetipark.hu/hu/info/vendegeinknek/tanosvenyeink/rezgonyar-tanosveny.html
4. Őriszentpéter  Árpád-kori Katolikus Templom ( 30 perc)



5.Szalafő – Pityerszer  Pityerszeri Népi Műemlékegyüttes ( 1 óra)



6. Szalafő – Pityerszer  „Élet a kaszáló gyümölcsösben tanösvény (30 perc)


https://orseginemzetipark.hu/hu/info/vendegeinknek/tanosvenyeink/elet-a-kaszalogyumolcsosben.html
7,Szalafő – Pityerszer  Batha Porta - nyitott portanap, olajütés mesterség kipróbálása (30 perc)



8. Szalafő – Pityerszer  Szalafő Életfája megérintése (15 perc)



9.
      Kercaszomor          
Szomoróci harangláb (15-20 perc)



 


Melléklet 2.1.:

Kedvenc túraútvonal 1 szakasz : Pankasz-Őriszentpéter-Szalafő-Pityerszer-Kercaszomor - Magyarszombatfa (szállás) ; ( 46,7 km, 1óra 6 perc)


10. MagyarszombatfaAlbert Attila fazekasmester kézműves foglalkozása (1 óra)

11.

GödörházaGödörházi Műemlék Harangláb (15-20 perc)
12.Gödörháza Sárgaliliom Tanösvény (2,5 óra gyalogosan)


https://orseginemzetipark.hu/hu/info/vendegeinknek/tanosvenyeink/sargaliliom-tanosveny.html
13.Velemér  Veleméri Szentháromság-templom ( 30 perc)



14.Velemér  Sindümúzeum (30 perc)


http://cserepmadar.hu/sindumuzeum
15.Szatta    "A Túlélés fája"-nál megpihenni (30 perc)



16. Őriszentpéter  Vacsora a Pajtában (Pajta Étteremben)


Melléklet 2.2.: 

Kedvenc túraútvonal 2. szakasz - Gödörháza-Velemér-Szatta-Szalafő ( 36,8 km, 50 perc)


Néhány fotó, mely segít ráhangolódni az ajánlott túraútvonalra, melyet szakaszolhatunk aszerint, ahogy ajánlom. A második nap programját autóval és autó+ gyalogos túra kombinációjaként tervezem. Itt már azzal számoltam, hogy a szálláshely az Őrségben van, érkezés várhatóan a reggel folyamán.

 

1. PANKASZ

Fotó 1.1.

Ott, a távolban a Pankaszi Szoknyás harangláb

Ott a távolban, ott a Pankaszi Szoknyás Harangláb, amely a lehúzott kocsiablaknál csupán karnyújtásnyira van tőlünk. Ne legyünk lusták, csak néhány lépés!

Fotó 1.2. 

Bizony érdemes leparkolni az országút  mellett, a műemlék haranglábat jelző táblánál.

Fotó 1.3.

Tényleg csak pár lépés, igaz ugyan, kicsit meredek a domboldal, de megéri a rövid sétát!


Fotó 1.4.

Pankaszon a harangláb oldalában elhelyezett információs tábla segít a tájékozódásban, a múlt megidézésében.

Fotó 1.5. 

A kovácsműhely történetét tekinthetjük át, amennyiben nem sikerül a megadott telefonszámon a tárlatvezetőt elérni. Érdemes próbálkozni, mert a rejtett kincseket vele közösen fedezhetjük fel.


2. ŐRISZENTPÉTER 

Fotó 2.1. 

undefined

Pankasz irányából a város körforgalmába érkezünk, melyet rögzíthetünk magunkban egy jó kiindulópontként (kályhától indulunk)  minden túránk során. Vissza a kályhához, ez lehet majd az a pont, amely egy nagyon jó támpontot ad az őrségi varázs felfedezései során. Érdemes egyszer körbesétálni a körforgalmat, mert a különböző információs táblák jó túraötleteket kínálnak, amennyiben nem konkrét céllal érkezünk. Élménypont, selfi-pont. A szív itt nem csupán Őriszentpéter imádatát szimbolizálja, hanem hamarosan látni fogjuk a "szerek" sétaútvonalának egyik jelölése is.  

Fotó 2.2.

A körforgalom irányt mutató táblái - lehet, hogy egy idő után tényleg tudunk GPS nélkül is közlekedni? 

Fotó 2.3.

A körforgalomban a híres termelői vásár figyelemfelkeltő táblája mutatja az irányt. Jó helyen járunk, már csak 325m és megérkezünk a piac területére.

Fotó 2.4. 

Ugyan vidéken vagyunk, de nem kell pánikolnunk,  a WIFI szolgáltatás működik, ráadásul Városszeren ingyenes a szolgáltatás.

Fotó 2.5.

Még mindig a körforgalomban vagyunk, ahol Őriszentpéter szeres térképét tekinthetjük át. .

Fotó 2.6.

A körforgalmat Szalafő - Pityerszer irányában hagytuk el, majd Városszeren, a Fő úton balra az Őrségi Vadászati Kiállítás épülete mellett haladunk el.

Fotó 2.7. 

Tájékozódásunkat a helyi ABC mellett felállított információs tábla segíti. A gyalogos túrázók a kék túraútvonal jelölését is követhetik.  Innen könnyen, egy szűk kis átjárón keresztül átjuthatunk a piac területét is.

Fotó 2.8.

Szikszay Edit tanárnő gyűjteményét a a főúttól balra találjuk. A múzeum a 2021-es év első felében felújításra kerül, így aki ezt a gyűjteményt látni szeretné, a pandémia elmúltával megteheti azt. A látogatót a múzeum, a gyűjtemény már a megújult köntösben  fogadja.

Fotó 2.9.

Őriszentpéter Református Temploma a főúttól jobbra, a Szikszay Edit Múzeummal átellenben áll.

Fotó 2.10.

Emlékezés fája, melyet az Őrségből kitelepítettek emlékére ültettek.

Fotó 2.11.

A Református Templom szomszédságában botlunk bele ebbe az Információs táblába, mely a "Látnivalók az Őrségben" további túraötleteket kínál. Amennyiben szállásfoglalás nélkül indultunk el, szállástippeket is találunk a táblán.  

Fotó 2.12

 Az Örségi Termelői piac helyszíne, mely az őrségi rendezvények egyik helyszíne is.

Fotó 2.13.

A focipálya (Őriszentpéter), az Őrségi Termelői piac szomszédságában fogadja a sportolókat. A piactól jobbra a focipálya, míg tőle balra a gyerekek játszótere várja a családosokat.

Fotó 2.14.

Őriszentpéter Városszer irányából egy hármas elágazáshoz érkezünk, ahol balra kanyarodunk és az ÖNP parkolójában rövid pihenőt tartunk. Megérkeztünk Őriszentpéter, Templomszeren a túrajelző, információs táblákhoz. Gyalogosan (2 perc) indulunk a 9 állomásos "Rezgőnyár tanösvény" bejárására. Indulás a Harmatfű Erdei Iskolától, az ÖNP területén. Amennyiben nyáron érkezünk, megcsodálhatjuk a tókák virágzását. A tókák témakörében (mintegy 170 létezett korábban Őriszentpéter területén) a tanösvény 9. állomásán érintjük  az állattartás szempontjából kialakult fontos szerepét, mely mára teljesen elveszítette a jelentőségét, hátrahagyva napjaink látogatói számára az élővilágban gyönyörködést lehetőségét.   

Fotó 2.15 

Őriszentpéter, Templomszer túrajelző információs táblák az ÖNP parkolójában.

Fotó 2.16. 

Őshonos cserjék az ÖNP Parkolójában. Ne csupán a turista információkat tanulmányozzuk, hanem lássuk meg az őrségi honos cserjéket is. Évszaktól függően, virágba borulva, vagy épp már a terméseikkel "megrakottan".

Fotó 2. 17 

Információs tábla - Templomszer

Fotó 2.18.

Az Árpádkori Templom az Őrségben a  "must see" látnivalók közé tartozik. A templom az 1200-as években épült, majd szerepe a török támadások során megnőtt. 1550-ben erődtemplommá alakították át. A karzathoz kívülről vezet a falépcső. A bejárat a karzattól balra található.  

Fotó 2.19. 

Az Árpádkori Templom déli oldalát érdemes jól szemügyre venni. Ritkaság számba megy a román stílusú bélletes kapuja, a különböző méretű résablakok, és a még megmaradt külső freskófelület is egyedülálló.

Fotó 2. 20.

Tárlatvezetés során az  Árpádkori Templom belső terében megismerjük a templom építésének történetét, valamint az őrségi emberek életében betöltött szerepét. (Az 1200-as évektől a katolikusoké, majd a XVII. század elejétől a protestánsoké és 1732-től ismét a katolikusok tulajdona.) A szentélyben, mely az ősi magja a templomnak, megcsodálhatjuk Mischl Márton Szent Pétert ábrázoló festményét (Szent Péter a templom névadó védőszentje), hallhatjuk a faragott emlékek történetét. 

Fotó 2.21.

Az Árpádkori Templom egykori bejárata és karzata. A tárlatvezetés során  megtudhatjuk, kik azok az alkotóművészek, akik (az Őrségben laktak hosszabb-rövidebb ideig, alkotóműhelyüket ide helyezték át) festményeket ajándékoztak a templomnak.

Fotó 2.22. 

Az Árpádkori Templom  hajójának falán  freskótöredékeket fedezhetünk fel. Ezek idézetek  a Bibliából.

 

3. SZALAFŐ 

Fotó 3.1. 

Szalafőn csak áthaladunk - túratervünk szerint - Szalafő-Pityerszer irányába haladva, amennyiben ragaszkodunk ahhoz, hogy gépkocsival utazzunk.  Aki kombinálni szeretné a kirándulását autóval és gyalogosan is túrázna, már most érdemes megállnia, hisz a Fő út jobb oldalán körtúrás útbaigazító táblákat találunk, amelyeket később tanulmányozunk. Alaposabban útban visszafelé vesszük szemügyre a települést.

Fotó 3.2. 

A Pityerszer Népi Műemlékegyüttes területén őshonos cserje egy májusi felvételen.

Fotó 3.3 

A Pityerszeri Népi Műemlékegyüttes - tiszta szoba nem a legszegényebb réteg lakóházát mutatja. Betekintést nyerhetünk az őrségi emberek egykori szokásaiba, tevékenységébe, életébe.

Fotó 3.4.

A földművelés, mezőgazdasági tevékenység egykori gépeit ismerhetjük meg sétánk során. Ennél az "eszköznél" gyakran elhangzik a kérdés a tárlatvezető részéről, vajon melyik tevékenységet könnyítette meg ez az eszköz?   

Fotó 3.5.

A mezőgazdasági betakarítás gépei közül időnként előre érkezik a  tárlatvezető kérdésére a válasz a "cséplőgéphez" kapcsolódóan.. 

Fotó 3.6. 

Az "Élet a kaszáló gyümölcsösben" tanösvény egyik információs táblája. Ki ne ismerné a pitypangot? - a nagyvárosi szorgalmasan gondozott, gyepesített kertek egyik ellenségét?

Fotó 3.7. 

Az Őrség állatvilága kiállítás a Pityerszeri Népi Műemlékegyüttes területén mindenképp ajánlott egy rövid áttekintésre.

Fotó 3.8.

A Felsőszeri elágazótól vezet az út, mintegy 800 m-re a Batha Portához. Gyalogosan, kerékpárral javasolt ezt a kis emelkedőt megtenni, hisz az utca vége "zsákutca". (A szerek között vezető utat nem az autós és nem is az autóbusz-forgalomra tervezték egykor.) A Batha Portán az olajütés bemutató, a kóstoló mindenért kárpótol bennünket. Érdemes telefonon bejelentkezni, hisz a Batha Család minden tagja szívvel-lélekkel elkötelezettje az Őrségbe érkező vándoroknak és amint a plakát is mutatja, termékeik minősége garancia egy olyan "termékfejlesztéshez", mint amilyen a 2016-os ország tortája "az Őrség Zöld Aranya" is volt, Szó Gellért cukrászmester jóvoltából. 

Fotó 3.9  

A buszmegállókban, a gyalogtúránk során sosem unatkozhatunk. Ha nincs nálunk útikönyv, akkor is rendelkezésre áll minden mennyiségben a néprajzi, történelmi emlékekhez kapcsolódó információ.

Fotó 3.10. 

Gyalogtúra, körtúra ötletek, a szalafői szerek közötti túrák (kis szívekkel jelölve), tanösvények...válogathatunk bőven egy következő felfedezésre....most azonban nem térhetünk le a tervezett útvonalunkról, amennyiben teljesíteni szeretnénk első napi programunkat.

Fotó 3.11. 

A Kömpe szeme kilátóból, az egykori Őrállók leshelyéről fantasztikus panoráma tárul elénk. Ma már szerencsére nem az ellenséget kell figyelni....Szelfi-pont, kedvenc hely....persze általában hétközben, mert hétvégén rengetegen kirándulnak ide....különösen akkor, amikor a porták is megnyitják "kapuikat". A macskaköröm azért, mert kaput keveset látunk az Őrségben.   

Fotó 3.12.

 A kilátóból elénk táruló panoráma ....távolban Szalafő és Őriszentpéter, az Őrség szíve.....

Fotó 3.13.

 A Nyitott Porták házias őrségi ételekkel várják az ide látogatót. Egyikük a Rétesház... a kilátó szomszédságában, úton a Batha Portához.....

Fotó 3.1. 

Ezt a fotót már láttunk, mikor átutaztunk a falunk. Visszaértünk Szalafő központjába, hogy végre felfedezzük a települést.

Fotó 3.14 

A kis hídon jutunk át a szalafői "ÉLET fájához"

Fotó 3.15 

Gyönyörűen faragott hidacska...

Fotó 3.16  

A szalafői Életfa elmeséli a település, az Őrség és az Élet történetét, ha ügyesek vagyunk a szimbólumok megfejtésében.

Fotó 3.17 

Az Élet fáján látható szimbólumokat könnyebben fejthetjük meg, ha előtte az információs táblán található "Élet fája története" leírást elovassuk, majd segítségül hívjuk. 

Fotó 3. 18.

Az Élet szimbóluma - a levél a szerteágazó erekkel... a természet ereje, a család ereje....

Fotó 3.19 

A Jégverem, azaz az őrségi "hűtőszekrény" az Élet fájától néhány lépésre rejlik a föld gyomrában....

Fotó 3.20  

A szalafői Jégverem történetét a természetes alapanyagból készült információs táblán olvashatjuk el. 

Fotó 3.21.

A Jégverem bejárata.

Fotó 3.22.

A "Szerről szerre Szalafőn" tanösvény, mintegy 4 órás körséta. Ennek teljesítése most nincs betervezve, azonban ha kedvünk, energiánk, időnk engedi, érdemes nekivágni. Aki autóval érkezik, tegye le itt a kocsiját, hisz körtúránk során visszatérünk erre a pontra. Remek lehetőség az autóval közlekedést kombinálni a gyalogtúrával.   

Fotó 3.23 

A kicsi szívek vezetnek bennünket a szerek között...

Fotó 3.24 

Körsétánk során a gazdaságok között haladunk...a házigazdák sok helyen szívesen látnak bennünket egy kis kóstolóra...a házőrző gazdik annál kevésbé örülnek a hívatlanul érkező látogatóknak...

Fotó 3.25 

A körséta jelölése mindenütt jól látható helyen van elhelyezve...eltévedni sem lehet...


4. KERCASZOMOR

Fotó 4.1 

Kercaszomor falutábla után az út jobb oldalán látjuk a "Kis-hegy 1,4 km"-re útbaigazító táblát. Maradunk a Fő úton, nem térünk le, azaz "fel" az Őrség egyik legmagasabb pontja felé.

Fotó 4.2 

Haladunk a látnivalók mentén, alaposan szemügyre véve azokat egészen a szlovén határig.

Fotó 4. 3. 

Az Őrség híres költőjének emléktáblája mellett vezet el az utunk. Könnyen megtaláljuk, a falu egyetlen még működésben lévő piros telefonfülkéje melletti ház. egykori lakóháza oldalán. Kapornaky Gyula versei közül az Őrségbe látogatókra vonatkozót már idéztem korábban Kercaszomor település bemutatásánál. Vajon ma, a pandémia alatt, milyen gondolatok kavarognának a költő fejében, milyen verseket olvashatnánk Tőle?  

Fotó 4.4. 

A történelmi jelentőségű kercaszomori harangláb, mely az őrségi "must see" látnivalók listámon szerepel.

Fotó 4.5 

Kercaszomor határtelepülés, tanösvények, túraútvonalak sora halad itt el, azonban "csak" gyalogosan járhatóak ezek az ösvények, köszönhetően a határközelségnek.

Fotó 4. 6

A határnyitás emlékoszlopa  hirdeti "Legyen béke a földön".

Fotó 4.7. 

A határnyitás emlékoszlopa és padja az országútról nézve hirdeti "Legyen béke Magyarországon".

Fotó 4.8. 

A határnyitás emlékpadja a szeretet szimbólumával, a három létező padok közül az egyik Sl –HU felirattal.

Fotó 4. 9.

A Kercaszomorról vezető út végén a "Szlovén határ" - jelenleg tilos az átjárás., magyar oldalról "zsákutca".

 

5. MAGYARSZOMBATFA

Fotó 5.1 

A faluban sok helyen már messziről felismerhető, hogy a gerencsérek földjén vagyunk. Bátran bekopogtathatunk azokhoz a házakhoz, ahol látjuk a fazekasmester cégérét, a porták előtt a látogatót hívogató mestermunkákat.

Fotó 5.2.

Őrségi csendélet Magyarszombatfán.

Fotó 5.3.

A magyarszombatfai Fazekasházban tárlatvezetéssel ismerkedhetünk a gerencsérek tevékenységével. Itt is lehetőség adódik arra, hogy a kézműves mesterség rejtelmeibe betekintést nyerjünk, előzetes időpont-egyeztetést követően

Fotó 5.4 

A magyarszombatfai fazekasság történetét részletesen meséli el az információs tábla. 

Fotó 5.5. 

Játszótér a Fazekasház szomszédságában - ideális családosoknak, kisiskolásoknak.

Fotó 5.6 

Magyarszombatfa/Gödörháza, ahol az Őrség második legrégebbi haranglába található, a Fő útról jobbra, a gödörházi domboldalban vár bennünket. .

Fotó 5.7 

Következő élménypontunk Veleméren vár ránk. "A gödörházi haranglábtól a "Sárgaliliom tanösvény" mentén is eljuthatunk a fény templomához. Ez a tanösvény,  teljes szakaszában, mintegy 3 órás séta, mely során az Őrség élővilágával ismerkedünk. Amennyiben autóval haladunk tovább, visszatérünk a Fő útra, Velemér irányába megyünk tovább. Amennyiben a gyaloglás mellett döntünk (útitervünkben így áll), ajánlott az autót a Fő út mellett leparkolni, majd a "Sárgaliliom Tanösvény jelöléseire, tábláira hagyatkozni körsétánkon. Megtehetjük azt is, hogy a veleméri buszparkolóig elmegyünk autóval, hisz a túraútvonal indulópontja ott található. Ebben az esetben az 1 - 9 állomás-helyszínt az ajánlott sorrendben járjuk körbe. Amennyiben a gödörházi haranglábtól indulunk, fordított sorrendben haladunk a 9 - 1 állomáshelyszín irányában.  

Fotó 5.8.

A "Sárgaliliom tanösvény"  a Gödörházi haranglábnál (9.) fejeződik be. Ezen a táblán felfedezhetjük azokat a haranglábakat, melyeket a "Haranglábak útvonalon" mindenképp látnunk kell. 

Fotó 5. 9. 

A "Sárgaliliom Tanösvény útvonala" - Erdőn, réten át indulunk az őrségi élővilággal ismerkedni.

Fotó 5.10 

A "Sárgaliliom Tanösvény" a kéktúra útvonala mentén halad.

Fotó 5. 11.

A kéktúra útvonalának jelölését mindkét irányból jól láthatóan felfestették, könnyen követhetjük azt, akár 9 - 1, vagy 1 - 9 irányban haladunk.

Fotó 5.12.

Hoppá, a jelölések nem csupán szemmagasságban, derékmagasságban fordulnak elő, hanem időnként igaz a nézz lefelé felszólítás is!

Fotó 5.13 

A "Sárgaliliom Tanösvény"  - A láprétek növényvilága

Fotó 5.14  

A láprétek is Természetvédelem alatt állnak. Gyakorlott túrázók ismerik a környezet védelmére vonatkozó szabályokat. A látogatók időnként sértésként élik meg, ha figyelmeztetik őket ezekre a szabályokra, azonban néha muszáj, ha szeretnénk az "érintetlen őrségi varázst" még sokáig élvezni.  

Fotó 5.15.

A "Sárgaliliom Tanösvény" - A hagyományos kisparaszti gazdálkodás

Fotó 5.16. 

"Sárgaliliom Tanösvény" - A nedves rétek világa


6. VELEMÉR

Fotó 6.1.

A gödörházi elágazónál választhattunk, gyalogosan, vagy autóval haladjunk tovább. Amennyiben autóval haladunk, a Fő útról jobb oldalon több bevezető is található Velemér településre. (A Fő út párhuzamosan halad a veleméri Fő utcával.) Fontos, hogy ügyeljünk arra, hogy a Szentgyörgy-patak fölötti hidak alkalmasak-e a járművel való átkelésre. A Fotó 6.1 irányt jelző (szállás, múzeum) tábla két helyen is visszaköszön a felvezetőknél, rajtuk a telefonszámmal, ezzel megkönnyítendő döntésünket, nekivágjunk-e a felfelé vezető meredek útnak. 

Fotó 6.2 

Nos, nagy valószínűséggel érdemes telefonálni, mielőtt gyalogosan, vagy kerékpárral nekivágunk az emelkedőnek. A Sindümúzeum, ahogy azt korábbi blogbejegyzésben említettem, kizárólag bejelentkezésre fogad látogatókat.

Fotó 6.3 

Akár autóval, akár kerékpárral, akár gyalogosan indultunk Gödörházáról, a "Sárgaliliom Tanösvény" útvonalának épített emlékéhez érkezünk, a Szentháromság Templomhoz, a fény templomához.

Fotó 6.4.

A Szentháromság Temploma évszaktól, napszaktól függően meséli el "Bibliai történetet" freskóin keresztül, a fény játékának ajándékaként. 

Fotó 6.5. 

Varga Ottó esperesplébános emlékparkja, melyet mintegy 30 éves, az Őrségben eltöltött munkásságának tiszteletére, emlékére állították a hívek. Nyughelye az Árpádkori Templom (Őriszentpéter) temetőjében, egykori lakóházával szemben található.)

Fotó 6.6. 

A "Sárgaliliom Tanösvény" Szentgyörgyvölgyi patak élővilágát bemutató pontjához érkezünk, innen haladunk tovább a 2-1 pontig, majd vissza, most már a Fő úton Gödörháza irányában. Amennyiben autóval érkeztünk, indulunk következő úticélunk felé, azaz a "kályhához" az őriszentpéteri elágazóhoz

  

2.2. ŐRISZENTPÉTER

Fotó 2.2.1. 

Az Őriszentpéteri körforgalomban ( Magyarszombatfa irányából érkezve) az első kijárón hagyjuk el a körforgalmat. Útközben Szatta felé elhaladunk Baksaszer mellett, mely  a városközponttól délkeletre, a dombok között megbúvó szer. 

Fotó 2.2.2.

Szatta felé haladva az út bal oldalán található az Őriszentpéter - MALOM Látogatóközpont, mely a kulturális programok (színház, filmvetítés, kiállítás, koncert) fesztiválok központja. A pandémia előírásai miatt zárva, azonban egy pandémia-mentes időszakban mindenképp érdemes program-ajánlatát követni. Remek találkozóhely, kicsiknek, nagyoknak.

Fotó 2.2.3. 

A túraútvonal során, amennyiben nem hoztunk otthonról kerékpárt magunkkal, de mégis kedvünk támad kerékpárra pattanni, a MALOM Kerékpárkölcsönzőjében megtehetjük ezt. Sajnos, a pandémia és a téli időszakban a kerékpárok inkább "pihennek", de telefonáljunk, keressük a szolgáltatót, mert a jó idő beköszöntével, a korlátozások feloldása után az őrségi kerékpárútvonalak kihagyhatatlanok.

7. SZATTA 

Fotó 7.1.

Szatta a legkisebb falu az Őrségben, lakóinak száma 100 alatt van. 

Fotó 7.2.

A kerékpárútvonalak tájékoztató táblája az Őrségben több ponton megtalálható, többek között Szattán, csaknem a faluvégen, mielőtt lekanyarodnánk a "Túlélés fájához". (Őriszentpéter - Szatta kerékpárral (az Őriszentpéter – Ispánk - Nagyrákos útvonalon 13 km), a 2-es túraútvonalon. Autóval csaknem 15 perc alatt érkezünk meg, kicsit más irányban, Őriszentpéter (Városszer, Csárdaszer) - Nagyrákos (Nagyrákosi Völgyhíd érintésével) - Szatta útvonalon mintegy 10 perc alatt teljesíthető.


Fotó 7.3.

A faluban a hagyományőrzés fontos szerepelt tölt be a közösség életében. Védett portája a Fő utca 41-es szám alatt áll, gyönyörűen felújítva.

Fotó 7.4.

A településen bőven akad eladó, felújításra váró porta.

Fotó 7.5. 

A Szent Márton útvonal áthalad a településen, érintve az egyik leghíresebb látnivalóját, a Túlélés fáját.  A Fő útról, gyalogosan, mintegy 1 km-re található a legenda szerint a török időkből fennmaradt természeti emlék.  

Fotó 7.6. 

Szatta megyehatár település az Őrségben, mely még Vas megyében húzódik. 

Fotó 7.7. 

Szattából az országúton tovább utazva Zala megyébe érkezünk. 

2. 3. ŐRISZENTPÉTER 

Fotó 2.3.1.

Bármelyik irányból is érkezünk, nem téveszthetjük el a vendéglőhöz vezető útvonalat, melyről az irányba mutató táblák gondoskodnak. Irányjelző tábla – Pajta, Templomszeren

Fotó 2.3.2.

Bármelyik irányból is érkezünk, nem téveszthetjük el a vendéglőhöz vezető útvonalat, melyről az irányba mutató táblák gondoskodnak. Irányjelző tábla – Pajta, Templomszeren.

Fotó 2.3.3.

Farkas Richárd séf és csapata a Pajta Vendéglőben olyan kulináris kínálattal vár bennünket, melynek alapanyaga döntő hányadában az Őrségből származik. A séf ma már országos elismertségre tett szert, így a vendéglőben érdemes előre helyet foglalni, mert a vendéghelyek száma korlátozott.

Fotó 2.3.4.

Csendélet - a Pajta Vendéglő épülete, maradnak a fák...

Fotó 2.3.5.

Csendélet, a Pajta Vendéglő birtokán maradnak az őshonos bokrok.

Fotó 2.3.6.

Csendélet, a Pajta Vendéglő birtokán maradnak az őshonos bokrok.



A pandémia ideje alatt különösen két faktor szerepe nőtt meg a szálláshelyek kiválasztásakor: 1. a kisebb, elszigetelt szálláshelyeké; 2. a természet közelségéé. Ez mindkettő adottság itt, azonban ez is egy életforma, amit, mielőtt ide látogatunk, tudatosítanunk kell magunkban, hisz távol vagyunk a nagyvárosi élettől. 

Kedvenc útvonalam mindig tartogat meglepetéseket. Minden túra, látogatás során az Őrség más és más arcát mutatja. Aki egyszer ráérez a varázsára – visszatér. Úgy működik, mint a mágnes, az érzés magával ragad. 

(Ez a túraútvonal gépkocsival 1-2-3 nap alatt körbejárható, kombinálható kerékpározással, gyalogtúrával, lovaskocsikázással) Felfedezésünk során nagyon jó jelöléseket követhetünk, bátran hagyatkozhatunk a túraútvonal, tanösvény jelölésekre, vonatkozik ez minden jelölésre, legyen az gépkocsi-, kerékpáros-, vagy gyalogos jelölés. Az élménypontoknál zárójelben jelöltem azt az időtartamot, mely véleményem szerint a "must-spend"-time, azaz a minimum javasolt idő, az élmények befogadására. 

 

Amennyiben a látogató a még fellelhető harangok útvonalát szeretné bejárni, úgy lehetősége adódik az útvonal bővítésére.

  

+ A haranglábak útvonala az alábbi helyszínekkel bővíthető :


Daraboshegyi harangláb 

Daraboshegy legfőbb látnivalója az 1866-ban épített fa harangláb. A község közepén, a középkori falurészen áll az Y tölgyfából készült, fazsindelyes harangláb. A műemlék egy 50 kg-os harangot tart, amelyet felirata szerint Martin Felt mester öntött Grazban, 1749-ben. A kis harang 1982-ben megrepedt, így 1987-ben hasonló méretű harangot öntet a Római Katolikus Egyházköszség Gombos Lajos őrbottyáni mesterrel. Az új harangot Dr Konkoly István megyéspüspök szentelte fel, augusztus 20-án Szent István tiszteletére. Ekkor kapott Daraboshegy saját búcsút, Szent István király tiszteletére, augusztus 20-ra. (Daraboshegy, Fő u. 34-40, 9917)

Kétvölgyi harangláb 

A korábban zsúpfedeles, négyoszlopos nyitott szoknyás harangláb többszöri felújítás után 2007-ben nyerte el a mai formáját. A torony és a szoknya tetőzetét is vörös cserépre cserélték, tetejére pedig új, a korábbihoz hasonlóan kétágú keresztet helyeztek. Az 1865-ben épült haranglábat a község lakói emeltették. Elhelyezéséről legenda szól, miszerint az akkori bíró és a szomszédai, valamint a falusiak nem tudtak megegyezni a harangláb helyét illetően, ezért a helyi kocsmáros négy legénnyel elhozatta a haranglábat a bíró házából. Ők a haranglábbal a kocsmához érve teljes erőből kongatni kezdték a harangot, aminek hangját a környező településeken is hallani lehetett. Ezért a haranglábat a kocsma mellett állították fel. A harangot Grazban Karl Feltl nevű öntő készítette,neve a harang oldalán olvasható. GPS:46.880950, 16.210663

Magyarföld harangláb 

A Millenium tiszteletére és emlékére 2000. augusztus 12-én szentelték fel Magyarföld új haranglábját. A falu eredeti harangját a második világháborúban elszállították, további sorsáról nincs információnk. A jelenleg meglévő harangot a Magyarföldiek a harmincas évek tájékán vásárolták, a vásárláshoz szükséges összeget a falu fiatalsága által szervezett és előadott pajtaszínházi előadások bevételéből fedeztek. Az 1833-ban Szombathelyen öntött harang Csesztregről került Magyarföldre. A falu bírájának telkén, a temetőhöz közel állt a harangot tartó torony, mely az 50-es évekre meggyengült, ezért lebontották. Helyette ideiglenesen egy harangot tartó állványt építettek a faluház szomszédságába, melynek alapja a faluház oldalához érve minden alkalommal megremegtette azt, amikor a harang megszólalt. A mai harangláb egy 1999-ben elnyert pályázat, sok segítő kéz és támogatás eredményeképp jött létre, az összefogást és a közösségi érzést jelképezve. GPS: 46.776543, 16.416222

Orfalui harangláb 

Az 1823-ban épült kétoszlopos, alul teljesen zárt szoknyás harangláb a falu központi területén található. Az eredetileg fazsindellyel, majd bádoggal, jelenleg pedig cseréppel fedett harangláb oszlopait lengésirányban két-két ferde támasz merevíti. Közelében 2000-ben felállították a község millecentenáriumi emlékkövét, amelyen megörökítették a község akkori lakóinak (56 fő) névsorát. GPS: 46.881357, 16.266973

 Nemesnépi harangláb

Az 1793-ban épített fazsindelyes (szoknyás) református harangláb 1937 óta országos műemlékként van nyilvántartva. A harangláb Nyugat:Magyarország legnagyobb és talán legszebb ilyen jellegű épülete.

 Felsőszenterzsébet 

A Szentendrei Szabadtéri Múzeumban látható a falu eredeti, XVIII. században épült négyoszlopos, talpas-váza, boronaszerkezetű haranglába. A ma Felsőszenterzsébeten látható építmény hasonló elődjéhez. Tetején a katolikus és református egyház jelképe, a kereszt és a csillag egymás mellett látható. Ez eredetileg Ramocsán (Felsőszenterzsébet falutól északra kialakult település), két közösség együttes munkájával 1929-ben épült. GPS:46.753070, 16.451844

 

Melléklet 2.3.: A haranglábak egyik lehetséges útvonala gépkocsival (98,9 km, 2 óra 9 perc)


Melléklet 2.4. : A haranglábak egyik lehetséges útvonala gyalogosan (83,6 km, 17 óra 11 perc) 



GYALOGOSAN, KERÉKPÁRRAL VAGY SZEKÉREN HEGYEN-VÍZEN, VÖLGYÖN ÁT 

Túraútvonal ajánlatok az Őrségi Nemzeti Park ajánlásában

Forrás: Őrségi Nemzeti Park wel-oldala


Az alább ismertetett túrák az Őrség és a Vendvidék jellemző természeti, néprajzi, kultúrtörténeti értékeinek élményszerű megismerését célozzák. Az egyes túrák időtartamának meghatározása átlagos, 4 km/óra menetsebességgel számolva és a látnivalók kényelmes megismerésének igényével történt.


Az Őrségi Nemzeti Park által ajánlott gyalogtúra-útvonalak

1. túraútvonal: Őriszentpéter (KÉK vonal jelzés) - Szalafő-Pityerszer (KÉK kereszt jelzés) - Szalafő-Felsőszer (KÉK karika jelzés) - Kondorfa ( kék vonal) - Bárkás-tó (PIROS vonal jelzés) - Ispánk ( ZÖLD vonal jelzés) - Őriszentpéter
Táv: 33 km
A túra időtartama: 8 óra


2. túraútvonal: Magyarszombatfa - Gödörháza - Velemér (végig a KÉK vonal jelzést, illetve a „Sárgaliliom tanösvényt” követve)
Táv: 7 km
A túra időtartama: 3 óra


3. túraútvonal: Őriszentpéter - Bajánsenye-Dávidháza - Öreghegy - Kercaszomor (végig a KÉK jelzést követve)
Táv: 18 km
A túra időtartama: 6 óra


4. túraútvonal: Apátistvánfalva (PIROS kereszt, és PIROS vonal jelzések) - Zsidahegy (PIROS vonal jelzés) - Zsida ( ZÖLD jelzés) - Hársas-tó (ZÖLD jelzés) - Farkasfa (PIROS jelzés) - Apátistvánfalva
Táv: 25,8 km
A túra időtartama: 9 óra


5. túraútvonal: Kétvölgy (PIROS vonal jelzés) - Kakas-domb (PIROS jelzés) - Hampó-völgy (PIROS háromszög jelzés) - Hármashatár (PIROS háromszög jelzés) - Hampó-völgy - János-hegy (PIROS vonal, PIROS kereszt jelzések) - Kétvölgy
Táv: 25 km
A túra időtartama: 8 óra


6. túraútvonal: Kétvölgy (PIROS vonal jelzés) - Szakonyi-erdő (PIROS vonal, PIROS KERESZT jelzések) - Apátistvánfalva (PIROS KERESZT, PIROS VONAL, jelzések) - Orfalu ( PIROS jelzések)
- Kétvölgy
Táv: 22,4 km
A túra időtartama: 6,5 óra


7. túraútvonal: Őriszentpéter (ZÖLD vonal jelzés) - Ispánk (ZÖLD vonal jelzés) - Lugos patak völgye (KÉK vonal jelzés) - Kondorfa (KÉK vonal jelzés) - Szalafő (KÉK vonal jelzés) – ŐriszentpéterTáv: 25 km
A túra időtartama: 7 óra 


Az  ŐRSÉGI NEMZETI PARK által ajánlott kerékpártúra-útvonalak

Forrás: Őrségi Nemzeti Park web-oldala


A túrák időtartamának meghatározásakor a látnivalók megtekintését is beleszámítottuk.


1. túraútvonal: Őriszentpéter – Nagyrákos – Szatta – Kerkafalva
– Csesztreg – Nemesnép – Márokföld – Szentgyörgyvölgy –
Velemér – Gödörháza – Magyarszombatfa – Bajánsenye –
Őriszentpéter
Táv: 52 km
A túra időtartama: 6-7 óra


2. túraútvonal: Őriszentpéter – Szalafő – Farkasfa – Orfalu –
Apátistvánfalva – Hársas-tó – Farkasfa – Szalafő –
Őriszentpéter
Táv: 40 km
A túra időtartama: 6-7 óra


3. túraútvonal: Őriszentpéter – Nagyrákos – Pankasz –
Felsőjánosfa – Hegyhátszentjakab – Vadása-tó – Szőce –
Őrimagyarósd – Viszák – Kisrákos – Pankasz – Nagyrákos –
Őriszentpéter
Táv: 43 km
A túra időtartama: 6-7 óra


4. túraútvonal: Őriszentpéter – Nagyrákos – Pankasz –
Kisrákos – Viszák – Ivánc – Csákánydoroszló – Ivánc – Ispánk –
Őriszentpéter
Táv: 44 km
A túra időtartama: 6-7 óra


5. túraútvonal: Őriszentpéter – Őriszentpéter-Baksaszeren át
földúton Kerkáskápolnáig – Magyarföld – Szentgyörgyvölgy –
Velemér – Gödörháza – Magyarszombatfa – Kercaszomor –
Őriszentpéter
Táv: 46 km
A túra időtartama: 6-7 óra


6. túraútvonal: Őriszentpéter (Siskaszer-Templomszer-Keserűszer)
– erdei úton Szalafőig (Templomszer-Pityerszer) – jelzett
turistaúton (?) földúton megközelítve az Őserdő – Farkasfai
elágazó – Szalafő (Papszer-Templomszer-Alszer) – Őriszentpéter
Táv: 26 km
A túra időtartama: 3-4 óra


Az  ŐRSÉGI NEMZETI PARK által ajánlott útvonalak szekeres kirándulásokhoz

Forrás: Őrségi Nemzeti Park web-oldala


1. túraútvonal: Erdők-mezők rejtekén
A tradicionális őrségi háziállatok megtekintése, szekértúra a legelőkön, közben az Őrség természeti értékeinek bemutatása.


2. túraútvonal: Szekértúra Pityerszerre
A tradicionális őrségi háziállatok megtekintése, szekértúra a legelőkön,
közben az Őrség természeti értékeinek, valamint Szalafő-
Pityerszeren az Őrségi Népi Mûemlékegyüttes bemutatása. Az Őrségi Nemzeti Park
területén lévő tanösvények szabadon látogathatóak, de igény esetén szakmai
idegenvezetés is igényelhető.   

A szekeres kirándulásokhoz előzetes bejelentkezés szükséges!

* * * * *

 

Az Őrség ideális helyszín azok kikapcsolódására is, akik a szlovén, az osztrák határmenti területeket, azok nevezetességeit szeretnék felfedezni, hisz a jelenlegi hármashatár, a közös történelmi múlt erősen összeköti az ebben a kis háromszögben lakókat. Melyik irányba is induljak, melyik irányba induljak? 


Melléklet 2.5.: Melyik irányba induljak?

Melléklet 2.5.: Melyik irányba induljak ?


 

 MELYIK IRÁNYBA HALADJAK TOVÁBB? 

A következő bejegyzésben erre keresem a választ. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.