Fotó 1. Az amerikai Szalay testvérek 1928-ban épített házai a falu szélén, ahogy Oszkó irányából megérkezünk. Szalay-Sebestyén család háza a második, ahol apai Nagymamám, Sebestyén Gizella (1924-1981) nevelkedett. (Ez a fotó 2018.november 1-én készült.)
Március idusának tiszteletét Nagymamámtól, Sebestyén Gizellától, a Chicagóban született pácsonyi (Vas megye) lánytól tanultam. Emlékszem, mikor kiskoromban minden évben, az ünnep közeledtével mesélt róla. Gyerekként kevés dolgot értettem belőle, azonban azt éreztem, ez valami rendkívüli, fontos dolog lehet, mert a pácsonyi tanító felkérésére, a szobor mellett ő szavalta az ünnepségeken a "Nemzeti dal"-t. (Petőfi Sándor: Nemzeti dal) Emlékeimben élesen él gyönyörű hangjának ereja, amire, ha megszólalt, mindenkinek odaszegeződött a tekintete. Emlékszem arra a lekesedésre, amellyel szavalta a verset, kezét a szívén tartva, ahogy azt egykor gyermekként is tette. Egy verset, különösen ezt a verset nem csupán felolvasni, hanem azt bármikor kívülről kellett "fújni".
Melléklet 1. Petőfi Sándor: Nemzeti dal első kézirata - melyet jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtárban őríznek (Forrás : www. ritkanlathatotortenelem.blog.hu)
Pácsony, emlékeimben így élsz - szabadság, család, tisztelet.
Pácsony a Vasi-Hegyhát kis falva, Vasvártól 9 km-re, mintegy 300 lakossal. Érdemes a Vasi-Hegyhát felfedezésekor ide is túrázni. Egy laza 10 -15 km-es túrat, illetve közel van Oszkó (pincesorok) és Győrvár is, ahol bor és pálinkakóstolót is beiktathatunk.
Melléklet 2. Vasvár-Pácsony túraútvonal